5. fejezet: Zaklatottság

Nem tudhattam, hogy mi történt, de egy dologban biztos voltam: jól fogom érezni magamat éjjel! Senki sem ronthatja el a kedvemet, és nem veheti el a lelkesedésemet. A maximumot fogom kihozni magamból, amíg a bálon leszek. Jót mulatok a legjobb barátnőmmel!

Mikor magamban letisztáztam, hogy ezzel a „különös jelenséggel” ráér később is foglalkozni, szóltam Kasiának, hogy ideje lesz hazamenni elvégezni az utolsó simításokat, aztán kikísért. Még egyszer megöleltük egymást, majd hazafelé vettem az irányt.

- Egy óra múlva a parkban - hallottam még Kasia szavait.

Mosolyogva léptem be a lakásunkba néhány perces séta után. Ilyenkor örülök neki, hogy csak pár utcányira lakunk egymástól. Jól jön, ha gyorsan át szeretnénk ugrani a másikhoz beszélgetni.

Anyut nem találtam sehol, de ekkor meghallottam a telefonja rezgését. A konyhapulton hagyta, jellemző, gondoltam magamban fejcsóválva, s megnéztem a kapott üzenetét. Döbbenve olvastam el a két sort, amit nem tudtam hová tenni: „Szia Lilith, megváltozott az időpont, holnap 8kor várlak!” Megnéztem a feladót, aki egy bizonyos Damien Holmes volt.

Damien Holmes? Annyira ismerős ez a név, de nem tudom, honnan. Na mindegy, ráztam meg a fejemet, most nem ezen kéne gondolkodnom. Majd csak eszembe jut!

Az elhatározásom után felvonultam a szobámba, hogy lezuhanyozzak. Húsz perc alatt megvoltam a fürdéssel és a hajmosással, tíz perc alatt megszárítottam a hajamat és egy kicsit be is göndörítettem az alját. Általában így szoktam hordani a tincseimet, úgy tetszik!

Tudom, hogy Kasiáéknál már egyszer hajat mostam, de nem akartam semmit a véletlenre bízni, ezért inkább még egyszer elvégeztem a szokásos procedúrát. Ezt követően felöltöztem a szép ruhámba. Mikor már majdnem készen voltam, jöhetett a smink. Úgy gondoltam, hogy ideje kicsit feltűnőbbnek lenni, ezért füstös tekintetet varázsoltam magamnak, ahogyan Kasia szokta. Szerencsére pár hét alatt elsajátítottam a sminkelési technikáját.

Először kihúztam a felső és alsó szempillavonalat sötét szemceruzával, majd hasonló árnyalatú szemhéjpúdert vittem fel, mindkét szempillavonal mentén. Szétkentem a púdert a szempillavonaltól kifele haladva. A legvégén göndörítettem, majd fekete szempillaspirállal kétszer kihúztam a szempillákat. Az utolsó simítások után felkentem egy halványrózsaszín szájfényt a számra, majd gyönyörködtem a tükörképemben. Az összhatástól teljesen elámultam, csak ritka alkalmakkor csinosítom ki magam ennyire.

- Vigyázzatok fiúk, Seneca érkezik - mondtam a tükörképemnek.

Írtam egy cetlit a konyhában anyának, hogy nézze meg az üzenetét, valamint hogy elmentem az őszi bálra, majd valamikor hajnalban jövök. Anya nagyon engedékeny volt… ilyen téren. Mindig azt mondja, hogy többet kellene kimozdulnom.

Felkaptam az aranyszínű kabátomat, majd kulcsra zártam magam mögött az ajtót. Nem okozott gondot magas sarkúban járni, ugyanis Kasia miatt kénytelen voltam hozzászokni. Sokszor elrángatott magával a házibulikba, ahová barátnőmet meghívták.

A park előtt sétáltam, amikor csaknem nekimentem valakinek. Szerencsére elkerültük az ütközést, még egy fél méterrel előbb megállt az illető, akit jobban szemügyre vettem.

- Elnézést, nem figyeltem eléggé - hallottam mély hangját, kék szemei elkápráztattak.

Féloldalas mosoly ült az arcán, ami sármosabbá tette egyébként is vonzó arcvonásait. Legyintettem egyet, láttam, hogy a válaszomra várt.

- Épp ellenkezőleg, az én hibám - feleltem nyugodtan. Az órámra néztem, és egy pillanatra lefagytam. Tíz perce ott kellett volna lennem a találkozón. Kasia ki fog nyírni!

- Nem szeretnélek feltartani, remélem még látjuk egymást - mosolygott rám, miközben egy fekete hajtincset tűrt el a szeméből. Bólintottam egyet.

- Öröm lenne ismét találkozni, szia - köszöntem el.

- Legalább a nevedet áruld el - kiáltott utánam, mikor sarkon fordultam és sietősen elindultam. Utoljára hátra fordultam, majd elmondtam a nevemet. Nem hagytam időt a válaszra, futottam tovább. Alig 5 perc alatt odaértem.

Kasia látszólag türelmetlen volt, kicsit idegesnek látszott. Amint észrevett, megkönnyebbülten felsóhajtott, majd dorgáló arckifejezéssel megszólalt:

- Hogy is gondolhattam, hogy időben ideérsz? - csóválta meg a fejét.

- Bocsi, csak tudod belefutottam valakibe - válaszoltam.

- Egy fiúba, ha jó a megérzésem - csillantak fel zöld szemei, mire lemondóan sóhajtottam. Megadóan bólintottam egyet. - Jól nézett ki?

Elgondolkodva néztem rá. - Nem volt időm megnézni, de amit láttam, az kifejezetten tetszett. - Elmosolyodtam, majd tetőtől talpig végignéztem Kasián.

Az arany estélyi ruha, néhol fekete csíkokkal egyszerűen csodálatosan állt rajta, összhangban állt barna hajával. A kesztyűk feketék voltak, csakúgy, mint a magas sarkú, amit viselt. Haját lazán összefogta oldalt, elől pár tincset begöndörített. Szemei az enyémhez hasonlóan füstösek voltak. Barátnőm káprázatosan festett; egyértelmű volt számomra, hogy egyből felkelti majd a hímneműek érdeklődését.

- Nagyon csinos vagy - mosolyodtam el ismét, amit viszonzott.

- Te sem panaszkodhatsz - bólintott elismerően. - Én megmondtam előre, hogy előnyösen mutatsz ebben a ruciban - nyugtázta ezt egy halvány mosollyal az arcán.

Aztán se szó, se beszéd hátat fordított, és elindult az utcán. Kisebb fáziskéséssel követtem barátnőmet, nehogy lekéssük a bált. A meghívóink nálam voltak, mivel én felelősségteljesebb vagyok a lánynál. De ő céltudatosabb.

Rövid séta után megérkeztünk a bál színhelyére. Lenyűgöző hatást keltett az elém táruló kép. Egymás mellett több pavilon volt felállítva, s az egész tér egy mesébe illő kastély előtt helyezkedett el.

- Látom, téged is elbűvölt a látvány - jegyezte meg mosolyogva Kasia. - A bácsikám szereti a nagy felhajtásokat, ezt ne feledd, Seneca.

Egy bólintásra tellett tőlem, majd megindultam a kovácsoltvas kapu felé. Ott két biztonsági őrnek látszó férfi engedte be az embereket, miután felmutatták a meghívóikat.

Átnyújtottam a miénket, mire az egyikük megszólalt:

- Üdvözlöm önöket az Őszi Bálon! - mosolygott ránk. - Fáradjanak beljebb!

- Köszönjük szépen - felelte helyettem Kasia, majd közösen beléptünk a csodálatos területre. Kasia ismerte a helyet, ezért ő ment elől, én követtem.

A kastélynak tűnő épületbe beérve egy előtérbe jutottunk, ahol ismét két személy várt ránk. A barna hajú, őszülő férfi szélesen elmosolyodott, amint észrevett bennünket. Mellette egy vörös hajú nő állt.

Kasiával megölelték egymást, amire rájöttem, kivel állunk szemben.

- Örülök, hogy eljöttél, drága Kasiám - üdvözölte a férfi barátnőmet, majd rám nézett. - És amint látom, elhoztad a barátnődet is. Légy üdvözölve nálunk, kisasszony.

- Seneca vagyok, uram. - Bólintottam mosolyogva. - Nagyon szép ez a hely.

- A báltermet még nem is láttátok - szólalt meg a vörös hajú nő. - Menjetek, és érezzétek jól magatokat.

Egy biccentés következtében elsiettünk az említett helyiség felé. Mindvégig ámultam a sok-sok pompán, az egész kastély hatalmas és lenyűgözően szép volt. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen szép környezetben zajlik az Őszi Bál. Megérte eljönni.

A bálterem ajtaja előtt két őr állt, akik mosolyogva néztek rám. Én visszamosolyogtam rájuk, majd bólintottam egyet és kinyitották az ajtót. Az elénk táruló látvány lélegzetelállító volt. Mindenütt férfiak és hölgyek táncoltak, fiatalabbak és idősebbek is, és a terem végében ült két évfolyamtársam, és az én megmentőm. Mikor beléptünk minden szem ránk szegeződött.

Kasiával alig léptünk párat, egy szőke hajú srác már ott állt mellettünk és rögtön fel is kérte barátnőmet egy táncra. Többi ember erre abbahagyta a táncot, a zene lehalkult és a srác a terem közepébe vezetette. A jobb kezével megfogta Kasia derekát, a másikkal a kezét és egy lassú zene szólalt meg.

Mosolyogva figyeltem Kasiát, aki földöntúlian boldognak érezte magát, látszott rajta, hogy nincs ellenére a szőke hajú udvariassága. Egy gondterhelt sóhaj hagyta el a számat. Olyan jó lenne, ha én is találkozhatnék a „hercegemmel”, már ha létezik. Úgy tűnt, mintha meghallgatták volna a kérésemet a fentiek, mivel ebben a pillanatban egy fekete hajú fiú lépett be a bálterem ajtaján és felém vette az irányt. Ismerős volt, de csak akkor ismertem fel benne a fiút, akinek nekimentem, mikor megszólalt.

- Szabad egy táncra, hölgyem? - kérdezte mély bariton hangján, és lassan meghajolt. Magamban elmondtam egy „köszönömöt”, majd felnéztem a kedves fiúra.

- Örömmel - mosolyogtam halványan. Megfogta a kezemet, úgy vezetett a táncparkettre - mostanáig egy közeli asztalnál ülve figyeltem az eseményeket. - Nem gondoltam volna, hogy találkozunk. - Hangom kissé rekedt volt a hangos zenétől.

Féloldalas mosolyra húzta a száját, majd megfogta a derekamat, és közelebb húzott magához. Kezével megfogta az enyémet, és elkezdtük lágyan táncolni a lassú zenére. Olyan idillikus volt a hangulat. Tánc közben nem beszéltünk, inkább élveztük a pillanatot. Szerettem volna kérdezni tőle, de nem akartam, hogy megszűnjön a kettőnk közti tánc varázsa. Csendesen a vállára hajtottam a fejemet, s így táncoltunk tovább, míg véget nem ért ez a szám.

A zenekar lassan a szünethez készülődött, míg a vendégek hol a frissítőknél, hol pedig valamelyik fal mentén beszélgettek. Velük szemben hatalmas üvegajtók nyíltak egy széles erkélyre, amelyet a parkban égő fáklyák sora, és a bentről kiszűrődő gyertyák fénye világított meg.

- Kisétálunk az erkélyre, amíg nem kezdődik el a tánc? - fordult felém, mire mosolyogva bólintottam.

- Azt hiszem, jólesne egy kis friss levegő - mondtam halvány mosollyal az arcomon.

Egészen kimelegedtem a táncban, illetve a bálteremben is meleg volt, mivel egész nap érte a nap, és a csukott ajtók miatt megállt benne a fülledt levegő.

Ahogy átsétálva a termen kiléptünk az erkélyre, boldogan szippantottam bele az esti, hűvös levegőbe. Egy kis szellő is fújt, ami azonnal belekapott félig leengedett hajamba - tincseim egy részét a fejem tetején feltűztem, míg a többit hagytam, hogy a vállamra hulljanak.

Miközben az erkély korlátjánál álltunk, éreztem, hogy a srác - akinek még mindig nem tudom a nevét - eléggé feltűnően bámult. Behunyt szemmel fordítottam fejemet a szélnek, ajkaimat pedig kicsit szétnyitottam, hogy azokon keresztül kortyoljak bele a levegőbe. Olyan gyönyörűnek talált, hogy ha nincs mögöttünk a társaság a bálteremben, azon nyomban magához ránt, és megcsókol. Viszont ezt nem tehette meg, ezért nekidőlt a korlátnak, és szótlanul figyelt.

Egy ideig egyikünk sem szólt, bent a teremben persze egyre nagyobb lett a hangzavar, és még a zenekar is játszani kezdett. Különböző keringők, vagy menüettek dallamai szálltak felénk, és mintha egy mazurka kicsit gyorsabb futamai is felcsendültek volna. Mindegyik előtt a fekete hajú fiú úgy döntött, hogy ismét felkér táncolni, de végül mégis inkább hallgatott. Túlságosan szép volt a pillanat, ahogy egymás mellett álltunk és némán figyeltük egymást.

- Amikor megláttalak az utcán ebben a báli ruhában - mért végig kicsit feltűnően a fiú - reméltem, hogy itt újra találkozunk, Seneca. - Lágyan ejtette ki a nevemet, amitől megborzongtam.

- Hasonlóan voltam vele, ö… - megakadtam, mire kisegített.

- Evan - felelte halvány mosollyal. - Evan Jonshe. - Amint kiejtette a nevét, a vér megfagyott az ereimben. Ezt nem hiszem el! Az nem lehet! Ugye ez csak egy rossz álom, amiből nemsokára felébredek? - rémültté vált a tekintetem, s eközben hátráltam egyet.

- Valami baj van? - kérdezte Evan aggódó tekintettel. Kék szemeiben láttam saját kétségbeesésem. Képtelen voltam elhinni; s eddig miért nem jöttem rá. Teljes mértékben hasonlít Rá…

- Nekem… mennem kell - válaszoltam zaklatottan.

- De hiszen… - nem hagytam, hogy befejezze, gyorsan hátat fordítottam neki, és elsiettem a közeléből. Nagyon össze voltam zavarodva, minél hamarabb haza akarok menni. Ennyi elég volt ebből a bálból, pedig olyan jól indult - sóhajtottam.

A bálteremben Kasiát kerestem a tekintetemmel, aki szemmel láthatóan jól érezte magát a szőke fiúval. Nem akartam megzavarni őket, így mikor észrevett, intettem és eljöttem. Távol akartam lennni Evantől.