2. fejezet: Álomszerű látomás

Hunyorogva figyeltem a neszezve libbenő függöny résein át beszűrődő napsugarak táncát. ... Hátha fényt hozhatnak fekete, szomorúan csillogó szemeimbe. A függöny résein bejövő fény egy durcás fintorra késztetett. Az apró gesztus hatására az orromon ráncolódni kezdett a bőr, ami mindig kislányos bájt kölcsönzött az arcomra tizenhét éves létemre - alig pár hete töltötte be a tizenhetedik életévemet. Augusztus nyolcadikán.

Odakint már nem esett az eső, a nap alacsonyan járt, és kellemes arannyal színezte be a tájat. Eddig nem láttam, mennyire szép helyen vagyok, méláztam, s ahogy épp gondolataimba merültem volna, kopogtattak a szobám ajtaján.

Most vettem észre, hogy az eső elállt, és a felhőburok oszlani kezdett. A nap első sugarai beleégtek a félhomályhoz szokott szemeimbe, de ez most nem zavart. Hiszen, mégiscsak sütött a nap, gondoltam mosolyogva.

Egy sóhaj kíséretében elindultam az ajtó felé. Igaz, tudtam, ki áll ott, mégis meglepetésként ért, mikor egy barna hajkoronát véltem felfedezni. Köszöntöttük egymást, és aztán megreggeliztünk. Kasia készítette el a mai ételeket. Hm, finomnak tűnik, gondoltam, majd jóízűen beleharaptam a sonkás-sajtos szendvicsbe.

Elégedett arcát látva mosolyra húztam a számat. Miután elfogyasztottuk a reggelit, visszamentem a szobámba, hogy felöltözzek. Addig a lány a nappaliban várt rám.

Viszonylag hamar elkészültem. Egy bordó felsőt viseltem, mely a hasamat szabadon hagyta, cipzáros, alatta meg egy rácsos ujjatlan felsőt hordtam, bokától térdig egy szintén rácsos lábvédőt, és ugyanilyen könyökvédőt is. Kiegészítésként pedig egy fekete rövidnadrágot vettem fel, s hozzá egy elől kivágott bordó színű miniszoknyát, melynek az övrésze fehér volt. Az összhatás kimondottan tetszett.

- Jesszusom, Seneca! - döbbent le a sötét hajú, amikor meglátott. - Fantasztikusan nézel ki! - Lemondó sóhaj hagyta el a számat. Azt hittem, másról lesz szó. Hát igen… Kasia már sosem változik.

- Valóban? - kérdeztem hatalmas mosollyal az arcomon.

- Bizony ám - bólintott -, megkockáztatom, de ez sokkal jobban áll rajtad, mint a tegnapi gönceid - mondta, majd előtört belőle a nevetés, de nemsokára abba is hagyta.

Miután ezt is megbeszéltük, elindultunk… Barátnőm vadonatúj kocsijával mentünk, ami egy fekete színű BMW volt. Csodálatos, ez volt az első gondolat, ami az eszembe jutott. Kasia először ruhaboltokba ment be. Ott nem találtunk megfelelő ruházatot, így bementünk egy esküvői ruhakölcsönzőbe.

Barátnőm egyből kiszúrt magának egy ruhát, ami egy pántnélküli, aranyszínű kisestélyi volt. Fekete kesztyűkkel, és cipellővel. Felkapta a ruhát, s bevonult a próbafülkébe, hogy felpróbálja. Nem sokkal később kijött. Elámultam.

Mintha csak ráöntötték volna, oly’ mesésen állt rajta. Kasia egy mosollyal nyugtázta, hogy remekül mutat benne. Az én esetem azonban nem volt ilyen egyszerű. Már vagy fél órája keresgéltünk a boltban, mikor hirtelen felkiáltott.

- Megtaláltam a megfelelőt! - Azonnal odasiettem hozzá, s mikor megpillantottam a ruhát, elámultam. Nem tudtam szóhoz jutni döbbenetemben. El voltam bűvölve a ruhától.

Barna hajú barátnőm egy gyönyörű, fekete ruhát adott a kezembe. Aranyszínű kesztyűkkel és lábbelivel. A kisestélyi elképesztően tökéletesen illett éjsötét szememhez. Valamint a hajam színével is jól mutat együtt. Azonban egy kicsit talán nagyobb volt a kivágása, mint amilyen megszoktam.

Bevonultam a próbafülkébe, és ki sem mozdultam addig, ameddig fel nem vettem a ruhát, s fel nem huzigáltam a felső részét annyira, hogy takarjon. Végül kiléptem az öltözőből. Beálltam Kasia elé, és a nő elé, akié az üzlet, és körbeforogtam.

- Várj egy pillanatot - állított meg Kasia forgás közben, és a felsőt lehúzta annyira, hogy kicsit többet mutasson, mint kellene. Majd dolga végeztével elégedetten vigyorgott rám. - Ezt feltétlenül meg kell venned.

- Én azért megnézném máshol is - mondtam, miközben bevonultam a fülkébe, hogy levegyem a ruhát.
Kasia elégedetlenül fújt egyet, mire lemondóan sóhajtottam. Igaz nem láthattam, hogy milyen arcot vág, de biztos voltam benne, hogy úgyis neki lesz igaza. Ezért miután visszavettem a saját öltözékemet, a kezemben az estélyivel a lány elé léptem.

- Ki fogjuk fizetni a ruhát. Nincs apelláta - jelentette ki.

- De… - kezdtem volna, azonban a lány kikapta a kezemből, és elindult a pénztár felé. Mire feleszméltem, már sehol sem láttam. Így hát beletörődtem a dologba, és utána siettem.

Hazafele úton beugrottunk még tiarát választani. Mind a ketten a másikhoz hasonló színű kiegészítőket, illetve tiarát választottunk. Kasia feketét, én pedig aranyozott színűt. Hogy legyen bennünk valami közös szín is. Sétálás közben arról áradozott, hogy mennyire jól választottuk ki a ruhákat. Ebben egyet kellett vele értenem, hiszen teljesen igaza volt. Örültem, hogy hagytam magamat rábeszélni minderre.

- Jaj Sena, ebben annyira gyönyörű leszel - áradozott, mintha ott se lennék.

Nem feleltem erre, csak kedvesen rámosolyogtam.

Az útkereszteződésnél elköszöntünk, ugyanis én jobbra tartok, míg barátnőm az ellenkező irányba. Hazaérve elmeséltem anyának a történteket, majd felvonultam a szobámba. Lezuhanyoztam, aztán nem sokkal ezután, lefeküdtem aludni. Hosszú, enyhén hullámos szőkésbarna hajamat szétterítettem az ágyon, mert így ezerszer kényelmesebb aludni. Nem is szúr a hajam.

Reggel megint korán ébredtem. Éjjel is volt egy furcsa álmom. ’Álmomban a kezemben fogtam egy vörös rózsát, ami megvágta az ujjam, majd elejtettem és a rózsa egy karddá változott. A kardot pedig felvette a földről egy lány, akinek az arcát halványan láttam, de az ellenfelét jól ki tudtam venni.

Egy alakváltó volt, s ez nem vicc. A lány harcolt az alakváltóval. Azt nem tudom, ki nyert, mert hirtelen eltűnt előlem a kép, aminek üres sötétség vette át a helyét.’ Zihálva pattant fel a szemem, és riadtan tértem magamhoz...

Az álmom kivételesen eléggé foglalkoztatott. Eddig még nem volt benne vörös rózsa. És azt a gyönyörű kékesszürke szempárt majdnem kifelejtettem. Szinte vonzott. Tudni akarom, ki volt az. Jaj, de buta vagyok!

- Ez nem a valóság - mondtam ki hangosan a gondolataimat.

Anya óracsörgésére még egy órát várnom kellett, addig pedig tanulmányoztam a plafont. Nem tudom, mi olyan érdekes benne, pedig egy régi ismerősöm - aki történetesen a volt pasim, Evan -, állandó szokásává vált egy idő után. Felkelhetnék, de akkor jönnének anya kérdései, hogy nem tudok aludni? Vagy mi bánt, és ehhez hasonló, nekem pedig nincs kedvem magyarázkodni korán reggel.

Végre megszólalt az az átkozott óra! Anya ugyanúgy, mint minden nap lebotorkált a lépcsőn. Belerúgott a konyhaasztalba, és ha ez a hangzavar még nem lett volna elég, újra elkezdte püfölni a kenyérpirítót. Ezt már nem voltam képes tovább hallgatni.

Lementem, és elvettem tőle az eszközt, mire rám pillantott, tekintetéből álmosságot olvastam ki.

- Anya! Erre még szükségünk lesz, úgyhogy, ha megkérlek, ne tedd tönkre idő előtt.

- Majd veszünk… másikat - mondta két ásítás között. Úgy nézett ki, mint egy kifacsart citrom. Biztos még nem itta meg a kávéját, úgyhogy azért annyira nincs is min csodálkozni.

- A pirítóval finoman kell bánni. Nézd.

Kézbe vettem, és megmutattam neki, hogy kell. A mi pirítónk sajnos nem olyan jó, mint a többi. Egy ősrégi vacak, ami ki van téve anya viszontagságos reggeli természetének. El van benne romolva az a kar, amivel a kenyeret lehet lenyomni, úgyhogy minimum egy percig fogni kell, hogy bekattanjon. Anya persze türelmetlen, gyorsan akar mindent, és elfelejtkezik arról a gombról.

Figyelmeztettem, hogy sietnie kéne, hogy időben beérjen a munkahelyére. Ugyanis eddig minden nap késve érkezett meg - nem a pontosságról híres. Megkért, hogy amíg elkészül, csináljam meg neki a kávéját, hozzá pedig a pirítóst. Elkészítettem a dolgokat, közben folyamatosan járt az agyam.

Milyen lesz az őszi bál? Érdemes elmennem? Nem tudom - elmélkedtem. Kasia mondta, hogy pontban kilenckor elkezdődik a bál. Mire megfőtt a kávé, és a pirítós is kész lett, anya befejezte a fürdést.

- Jaj, kicsim, köszönöm! Imádlak! - Gyorsan beleharapott a pirítósba, felhörpintette a kávéját, és már rohant is a kocsihoz. Felbőgött az autó motorja, és már ott sem volt.

Én pedig magányban befelé indultam a házba, hogy megnézzek egy vígjátékot. A kanapén ülve valahogy mégis csak elnyomott az álom.

’Álmomban ugyanazt láttam, mint a múltkor. A véres rózsa, és a titokzatos lány, akinek nem láttam az arcát. Megint kard volt a kezében, és egy alakváltóval harcolt. Egészen belejöttek a harcba, én pedig úgy figyeltem, mintha egy nagyon jó kis akciójelenetet néznék valamelyik filmben.

Aztán furcsa módon, nézőpontot változtattam. Már nem néztem őket, hanem én harcoltam. Láttam magam előtt az alakváltót, és ahogy a kard a kezemben szúrásra lendül. A harc végén, pedig egy egyszerű mozdulattal levágtam a fejét. Vagyis olyan volt, mintha én lettem volna.

Aztán megint kívülről láttam az eseményeket. A lány elővett a zsebéből egy fehér kendőt, megtörölte a kardot, majd a kendőt ledobta az alakváltó fejére. Háttal állt nekem, és már tisztán láttam a haját. Ugyanolyan hullámos szőkésbarna haja volt, mint nekem.

Hirtelen az álom lassított felvételre váltott. A lány kezdett megfordulni. De még mielőtt megláttam volna az arcát, csörrenő hangot hallottam. A lány megtorpant. Nem fordult meg, én pedig hamarosan felébredtem.’

A telefon csörgött az előtérben. Félkómásan feltápászkodtam, és odavánszorogtam a telefonhoz. Semmi kedvem nem volt felvenni, de mivel ha anya nincs itthon, általában fontos is lehet az ügy.

- Halló. - A hangomon kicsit sem lehetett hallani, hogy most keltem fel.

- Jó napot! Watson lakás? - kérdezte egy hang a vonal túlsó végéről. Sóhajtottam egyet, úgy feleltem:

- Nem, sajnálom. Úgy néz ki, rossz számot hívott.

- Meglehet. Elnézést, hogyha megzavartam. Akkor viszhall. - Ilyenkor tud mindenki félretárcsázni. Már épp láttam volna, hogy ki az a titokzatos lány az álmomból.

Biztos valamelyik horrorfilmbeli csaj lehet.

A délelőttöm az álom körül forgott. Agyaltam, hogy vajon melyik filmben láttam azt a jelenetet. De egy sem jutott eszembe. Inkább feladtam. Újra megnéztem a vígjátékot annyi különbséggel, hogy most nem aludtam el.

Aztán felmentem netezni és ott is kutakodtam egy kicsit, de nem találtam semmi érdekeset. Végül lemondtam a keresésről, és nem törtem tovább rajta a fejem.

Ez csak egy álom - futott át az agyamon a gondolat.